Jövök-megyek. van elég bajom, de közben igyekszem elfoglalni magam több-kevesebb sikerrel. múlt hét elég húzós volt, nem mintha nagy programjaim lettek volna, inkább csak délutánonként mászkáltam, vásárolgattam, csütörtökön apunak volt a munkahelyen a búcsúzó ebédje nyugdíjbavonulása alkalmából, pénteken meg munka után fodrászhoz mentem. Na ez sem egyszerű történet. Ugyanis: a fodrászom babát vár és nem dolgozik, átirányított másikhoz akihez már jártam is régen és elégedett voltam. Most is így történt, egészen addig míg meg nem mostam a burám és észrevettem hogy nagy gixer van, össze-vissza van vágva, nem szép és ááááááááááááá....brutális! 2 nap múlva hívtam a régit, vág-e még hajat mert igazítani kéne, de épp előttevaló nap vágott utoljára. De ajánlotta azt akinél gyakorlaton volt, gyosan be is jelentkeztem csütörtök délután és már pénteken mehettem is. Brutál rövid lett a hajam, de eddig mindenki dícsérte, úgyhogy megérte csak így duplán fizettem, szóval elég sokba került. szívás, de ez van. Fodrász után aztán vásároltam pár órán keresztül, aztán haza, itthon mosás, készülődés, teregetés mire végeztem jött barátnőm, mentünk fel a városba (csak mert mindig így mondjuk).... Fél éjfél tájban hazaértem, aztán keltem 7kor, elkészítettem az ebédet, illetve előkészítettem és betettem a sütőbe, aztán 8 után jött értem tesóm és mentünk Anyut köszönteni Anyák napja alkalmából illetve elmentem vele Katymárra egy gazdához. Délben értem haza. Ebéd, délután kicsit majálisoztunk, ami abból állt hogy 2 kört mentünk Ériben, majd hazasétáltunk 20 dkg-ás 630 forintos kókuszrúdszeletekkel (rablás!!!!).
Este meg megnéztem újra a Vanília Égboltot. Imádtam azt a filmet és egy ideje már motoszkált a fejemben hogy meg kellene nézni megint, most végre sikerült! Nagyon magával ragadott megint, bejön nagyon!
Tegnap meg este 8kor értem haza, igazgatóválasztás miatt kellett a munkahelyen maradni 5-7-ig.
Jah és ami még fontos, vettem biciklit, szombaton volt 1 hete (kép később), de még csak kétszer mentem vele, mert nagyon fájtak utána a lábaim... Pedig hess lábfájás, mert tekerni akarok, megfogadtam hogy heti 3x 30 perc a minimum.
A zene se maradjon el... ♥ Rákattantam! ♥

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése