2011. március 13., vasárnap

Ömlesztett...

Nem is kellett túl sok tavaszváró zenét felpakolnom, többre számítottam... bár van bennem egy olyan érzés hogy ez a mostani időjárás csak egy mézesmadzag-elhúzás és hamarosan érkezik az esős tavasz...

Nem is igazán tudom kihasználni ezt a jó időt most, mert R. beteg, így tegnap is egész nap bent dekkoltam. Délutánra viszont beterveztem egy kis biciklizést, hátha annyira nem öl meg az unalom.

Aztán lesz még két napom, amit fogalmam sincs mivel fogok tölteni, már a péntekem is üresjárat volt, ugyanis nem kellett dolgozni. Igaz, hogy ezzel csak akkor szembesültem, miután odaértem nyolcra a bejárat elé és zárt ajtó fogadott. Senki nem szólt egy árva szót sem, valahol elakadt a kommunikáció. Kissé dúltam-fúltam, mert jobb lett volna az ágyat nyomni mint buszozgatni oda-vissza, de hála istennek épp elértem egy buszt és így kilencre már itthon is voltam. Ennek folyománya viszont az lesz, hogy szombaton eszem ágában sem lesz bemenni dolgozni. Ehh...

De folytatom a mai nappal. Főznöm nem kellett, mert tegnap csináltam sárgarépakrémlevest, illetve rizs van + husi + anyukám lajcsi szelete, amit épp az előbb hozott meg tesóm.

Úgyhogy ráértem most kicsit böngészni a neten, fashionblogokat néztem főleg, hihetetlen külföldön mennyire jól öltöznek az emberek és mennyire le vagyunk maradva mi magyarok.

Aztán arra is gondoltam már a héten, hogy kellene egy új background a blogomra, csakhogy ez nem olyan egyszerű mint elsőre gondolnám. Egyrészt nagyon hozzám van nőve ez a kék-fekete-fehér dizájn, másrészt hiába találok szépeket, a legtöbbnek világos a háttere, én pedig maradnék a sötétnél, hogy ne kelljen annyit módosítgatni a többi beállításon.

További tervek között szerepel egy alapos nagytakarítás, amit úgy döntöttem idén hamarabb ejtek meg mint a szokásos (húsvét előtt), már csak az a kérdés, a lustaságom nem fog-e legyőzni.

Ehhez kapcsolódva már tegnap vásároltam egy kis készüléket: BRISE SENSE & SPRAY GYÖNGYVIRÁG ILLATTAL.
Még nem volt ilyen légfrissítőm, gondoltam kipróbálom, úgyhogy most gyöngyvirág illat lengi be a nappalit...





Hja, azt azért így ps-ben megjegyzem, hogy miközben írok, mindig rájövök hogy izgalmatlan életem van!

2 megjegyzés:

pipacs írta...

Az enyém meg most túlságosan is izgalmas én izgalmatlanságra vágyom! :)

Nap írta...

Pacsi Harmony!

ha szépen nézek lenne kedved kitölteni egy 10perces kérdőívet a bloggolásról?
köszipacsi

nap

https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dFR4UGZQNmxna0llNUZLVGhFZDVnMlE6MQ